George Nakashima (1905-1990) nem mindennapi "faművész" volt. A 20. századi asztalosipar talán legismertebb alakja, amit sajátos ízlésvilágának köszönhet. Önálló stílust teremtett, egy olyat ami a mai napig kedvelt és kiemelt a többi stílus mellett. A faanyagot megpróbálta a természet adta formában bútoraiba kölcsönözni. Így lettek stílusjegyei a különböző fahibák: repedések, göcsök vagy éppen a kéreg nélküli fa élek alkalmazása. Kedvenc anyaga a fekete dió volt. Jellegzetessége az egy anyagból készített hatalmas táblák, tetők, asztalok, melyek akár elérték az egy méteres szélességet is.
Hitt a világ békéjében, ugyanakkor reálisan látta a valós viszonyokat. Nagy álma volt a hét kontinens mindegyikére egy-egy béke asztal készítése és elküldés. Ezzel szerette volna jelképesen az egymással szemben állókat egy asztalhoz ültetni. Az asztal méretei 3,6x3,6m. Különlegessége hogy két 1,8m széles egyben felfűrészelt fekete dió pallóról van szó melyet egymás mellé épített a mester. A világon három van belőle New Yorkban, Moszkvában, és az indiai Auroville-ben. Jelenleg most készül belőle a negyedik Dél-Afrikába.
"Bútorainak újdonsága abban áll, hogy azok nemcsak funkcionálisan jól használhatók, szemre tetszetős alakúak, hanem ezeken túl, vagy talán ezek előtt elsősorban alapanyagaik megválasztásával, anyagszerűségével, színével, mintázatával, sok esetben megőrzött természetes formájával olyan érzelmi többletet nyújtanak a bútorok használóinak, amire más, átlagos bútorok nem képesek." Orosz Péter:Könyv a dióról
Tovább is van mondjam még?:)
Nakashima szakmai szempontból különleges eset volt. Vehetjük úgy is hogy részben szembe ment az általános szakmaisággal, de ugyanakkor mégsem, mindjárt részletezem hogy miért. Bárki kinyit egy asztalos könyvet, vagy elmegy egy képzésre és elé raknak egy tankönyvet az első oldalakon azt fogja találni, hogy a faanyag anizotróp anyag. Ami annyit tesz, hogy különböző környezeti hatásokra (természetesen elsősorban a nedvességtől) a tér három irányában más arányok szerint változtatja a térfogatát. Ezért görbül, csavarodik, repedezik a faanyag száradáskor. Másik tulajdonság amire felhívják a figyelmet hogy a faanyag higroszkópos anyaga, ami annyit tesz a légköri nedvességbe képes felvenni illetve leadni vizet. Ez mindig függ az aktuális környezeti állapotoktól. Melyik az a háztartás ahol állandó hőmérséklet és páratartalom tartható fenn egész évben a lakásban? Van ilyen, csak azt múzeumnak hívják. Akkor ebből megállapítható hogy a beépített faanyag is képes valamennyi mozgásra. Az asztalosipar ezért készíti beltéri termékeit szárított anyagból (száraznak a legkisebb a térfogata). Légszáraz értékig szárítják vagyis 8-12% nedvességtartalom körül már megfelelő. Tehát ha képes bármikor nedvességet felvenni, akkor ez folyamatos térfogat változásokkal jár. Ráadásul a tér három irányában más arányok szerint. Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt hogy ha teszem azt el akarunk készíteni 
egy 100 cm hosszú 50 cm széles és 2cm vastag táblát nem szabad egy anyagból kialakítani mivel kapnánk egy szép nagy elvetemedett teknő formájú anyagot (lásd első képen).
Ezért ez az első amit megtanítanak ha táblát készítünk (szélességben 20cm-től felfelé) mindenképpen törekedjünk keskeny anyagok 
összeragasztására. Ráadásul úgy, hogy a faanyag jobb és bal lapja (a jobb lap mindig a fa közepéhez vagyis a bélhez közelebbi oldal) váltakozva kövesse egymást a táblában (2. és 3.kép). Ezt hívják táblásításnak. Így a teknősödés vagy vetemedés csökkenthető. Valamennyi mindig lesz ezért van néha szükség még a jól összeforgatott széles táblákra is heveder lécre vagy fejelő lécre. Utóbbit már biztos látott mindenki, az összes régi fa gyúró deszka így készült. A heveder léc pedig tömör fa asztalok vagy ajtók nem front oldalára keresztbe felrögzített anyagot jelenti (asztaloknál a káva is betöltheti ezt a szerepet). Ez akadályozza meg a 
vetemedést.
Hogy mi köze is ennek Nakashimához? Csupán annyi, hogy az egész vetemedéses témára ő fittyet hányt. Bútorait nem táblásította, nem forgatta össze jobb-bal lapok szerint váltakoztatva és még sincsenek 40-50 évvel sem elteknősödve tömör táblái. Még a vékony asztallapok 10-15 mm vastagságban is olyanok mintha furnérozott mdf vagy forgácslapból készültek volna (ugye ezekről tartják azt hogy síkban maradnak, de nem mindig maradnak). Jó formán szembe ment a szakmaisággal és csupán az esztétikai élmény érdekelte. Gondolnánk mi. De közben nem, a nagy titok (ami most már nem az:) az hogy elővette a nagyon régi faanyag pihentetési eljárásokat. A manapság alkalmazott gépi műszárítás és az általánosságban elfogadott természetes szárítási idők helyett (2-3 év) jóval magasabb ideig pihentette az anyagot. Régen a komolyabb mesterek vagy céhek (uralkodók főurak mesterei) alkalmazták ugyanezt a technológiát amikor is az anyagot 5-15 évig is pihentették akár. Így kaptak olyan nyugodt anyagot amivel Nakashima is dolgozott. A fának az a jobb ha a száradás minél lassabban megy végbe, mert így a benne lévő "feszültség" természetes úton több ütemben tud ki jönni belőle. Így lehet elérni hogy a faanyag teknősödésre való hajlama töredékére csökkenjen a megszokott szárítási eljárásokhoz képest.
Forrás:Orosz Péter: Könyv a dióról
Utolsó kommentek